Újult erővel az új évre
2011-12-24A vébé után a szokottnál kevesebbet pihentem, de azért volt lehetőségem kiengedni, lazítani. Mindezt azért, hogy bevállaljam a maratoni vébét, ami több szempontból is motivációval bírt számomra. Először a szingapúri helyszín, aztán maga a verseny, hiszen a szakághoz korábban már volt szerencsém, és igencsak élveztem. Illetve ennek segítségével kicsit korábban el tudtam kezdeni a felkészülést a londoni olimpiára. Összességében nézve jó volt a műsor, nem bántam meg, hogy belevágtam. Tudom, mindez a kikapcsolódásom és pihenésem rovására ment, de valamit valamiért. Remélem, jól döntöttem. Legkorábban vagy legkésőbb majd jövőre kiderül.
Amikor elkezdtük a tényleges munkát, nem a nulláról kellett indulnom, hiszen igazából le sem álltam. Természetesen most az ünnepek alatt visszaveszünk kicsit a munkából, de így legalább az új évben újult erővel tudjuk folytatni. Az ősszel evezésből, kondizásból, erősítésből kicsit kevesebb jutott. Rengeteg felkérésem volt, talán több is, mint eddig, amelyeket nehéz szívvel mondok le. Amennyire tőlem telik, mindig mindenhová elmegyek, még akkor is, ha néha azért már terhes, főként a távolságok, az utazás miatt, és így elrabolja az időmet. De nem bántam meg, és szerintem olyan nagyon sokat nem is veszítettem vele, mert előtte a nyáron rengeteg munkát végeztünk el. Meg is lett az eredménye! Úgy vagyok vele, ha akkor nem vállalom be a többletmunkát, akkor most nincsenek ezek a pluszok. Egyrészt nincs is ennyi felkérés, másrészt szakmailag sem férne bele az életembe. Viszont, ha ezeket a pluszokat nem kapom meg, akkor a többletmunkához sincs meg annyira az elszántság, ami nélkül lehetetlen felérni a csúcsra.
Az elmúlt két hetet Tatán töltöttem el, kenusként egyedül, de több kajakos csoport társaságában. Bár ki volt írva a napi edzésadag mindenkinek, azért nagyobb részt egyedül készültem. Tudtam, de most is szembesülhettem vele, hogy a kajakosok alapozása igencsak eltér a kenusokétól. Ők futásból a többet, súlyzókból pedig a nagyobbakat választották, nekem ezek szokatlanok, én teljesen más jellegű munkát végzek általában, és végeztem most Tatán is. A téli szünetbe még belefér egy kis szlovéniai síelés is, majd januárban a szokott bázisunkon, Szegeden folytatjuk az alapozást. Jövőre kétszer négy hétre készülünk Portugáliába, közte egy hétre jövünk haza, ezzel el is megy majd a februárunk és a márciusunk, a melegvizes tábor után, amikor hazaérünk, már itthon is átmenet nélkül tudunk vízen dolgozni.
A külföldi edzőtáboroknak mindig megvan a jó és a rossz oldala. Utóbbi közé tartozik, hogy hetekre távol vagyunk az otthonunktól, kárpótlásul viszont annyit dolgozhatunk, hogy erre ne is gondoljunk. Ott már kizárt a zavaró tényező, csak a munka, edzés és pihenés van. Fizikailag és pszichésen is csak az edzésre kell koncentrálnunk, másra sem, így fejben is százszázalékosan ott tudunk, de bizony ott is kell lennünk. Mindez a munka hatékonyságán azonnal érezhetővé válik.
A munka és az edzés azonban most még várhat egy keveset, ezek a napok az ünneplésről és a családról szólnak. Kívánok én is minden olvasónknak és sportbarátomnak, velem szimpatizálónak, nekem drukkolónak nagyon kellemes karácsonyi ünnepeket és ehhez kapcsolódóan boldog új évet!


